Az új jegyző
Horti István a XI. kerület jegyzője lett. A 19 pályázó közül a testület 3-at hallgatott meg, és egyértelműen az első önkormányzati ciklus aljegyzőjét választotta. Kailinger Ildikót ismerik a közügyekkel régóta foglalkozó törökbálintiak. Elek Sándor polgármestersége idején töltötte be az aljegyzői tisztet, 87 és 95 között dolgozott Törökbálinton, majd a Közigazgatási Hivatal munkatársa lett. Ott megszűnt nemrég az állása. Néhány hónappal ez után kereste meg Elek Sanyi, hogy adjon be pályázatot Törökbálint megürült jegyzői helyére.
Nekem kevés emlékem van róla, de kedves, nyugodt, jól kommunikáló, dolgos ember benyomását tette rám anno. Csak remélni tudom, hogy folytatódik a törökbálinti jegyzők sorában a pozitív irányú minőségi elmozdulás. Ránk férne. Megoldandó feladat vár rá bőven, hiszen a hivatal működése ezer sebből vérzik. És ráadásul úgy kellene minőségileg előbbre lépni, hogy közben az anyagi lehetőségek szűkösebbek lesznek.
Mindannyiunk érdekében kívánom, hogy sikerüljön neki!
Útburkolati jelek
Hónapok óta kérem, hogy a lekopott útburkolati jeleket fessük, festessük újra. Legalább a csomópontokban, mert több helyen már felismerhetetlenek a sávok. Nem kellene megvárni, amíg a koccanásoknál nagyobb, emberéletet kívánó baleset hívja fel a figyelmet a pótlás szükségességére. Hónapok óta magyarázzák nekem, hogy a Pemák csak 7 évente tud festeni, nincs rá pénze. Ezt elismerni sosem fogja nyíltan, de ezért köt felelősségbiztosítást a közútkezelő. Nekünk sincs rá pénzünk, a festék vagy gyenge vagy nagyon drága. A kérdésem az volt, hogy ki lesz a felelős abban az esetben, ha komoly személyi sérüléssel járó baleset történik a jelek hiánya miatt?
Júliusra előterjesztést érdemelt a többszörös emlegetés. 2 millió forintos keretről döntött a testület, amit a Kazinczy utca vége és a Cora felé felkanyarodó út közötti felüljáró és többszörös elágazás-rendszer burkolati jeleinek felújítására lehet fordítani.
Javasoltam, hogy vegye fel a hivatal a kapcsolatot a közútkezelővel, hogy együttes tehervállalással hátha hajlandóak ők is áldozni erre a célra. Az autópálya kezelőjével is kellene tárgyalni, hiszen ott van pénz és az előterjesztésben szereplő csomópont az autópálya egyik gócpontja, szálljanak be ők is. A bizottság, majd a testület is megszavazta a kapcsolatfelvételt és a Cora alatti helyszínt.
De. Nagy örömömre, mire a testület döntött, a Szabadság téren szinte elkészült a Roni közért előtti csomópont burkolati jeleinek felfestése. Egyik szemem nevet, mert nagyon kellett, de a másik szemem sír. Gondoljuk csak meg, mit jelent ez? Dönt a bizottság, majd a testület egy helyszínről, miközben a hivatal beruházási csoportja egy másik helyszínre megrendeli a munkát. Döntsön a testület, amit akar, de mi akkor is azt csináltatjuk meg, amit mi akarunk? Milyen viszonyokat jelent mindez? A farok csóválja a kutyát? És ez senkit nem zavar.
Közben érkezett egy levél, miszerint a közútkezelő elkezdi a jelek felújítását Törökbálinton.
Hiába, ha egy üzlet beindul...
A Napliget oldalvizén besomfordál újra Pistály
Még májusban történt, hogy a Napliget (volt Nemax) lakópark 16 ha-os területét belterületbe akarták vonni.
Annyit kell tudni az előzményekről, hogy a terület 2001-es átsorolása óriási környezetvédelmi botrány volt. Építési terület a lakóterülettől messze? Közlekedési kapcsolatok nélkül? Új összenövési, beépítési góc? De megszavazták. A kivételes gyeptársulás, amihez hasonlót csak a Sas-hegy északi oldalán láthatunk a természetvédők tiltakozása ellenére, a természetvédelmi hivatal csendes asszisztálása mellett, lett átsorolva beépítésre szánt külterületté hétvégiházas üdülőterületté (HÜ) 15%-os beépíthetőséggel. A környezetvédelmi hivatalban fejek hullottak ezért. A tulajdonos a viták közben csendben ledózerolta (sic!!!) a terület jelentős részén a talaj felső 20 cm-ét, a teljes lágyszárú növényállományt tönkretéve ezzel. Hiszen, ha nincs már mit védeni, akkor miről szól a vita? Később még csak felelősségre vonás sem történt, hanem megegyeztek a tulajdonossal a maradék védett növényállomány áttelepítéséről, ami mellesleg sikertelennek bizonyult. Ebben az országban tényleg semminek nincs következménye!
Ezek után 2009-ben új szabályozási tervet fogadott el az önkormányzat, amiben már kertesházas lakóterület (Lke) és településközpont vegyes (Vt) besorolást kaptak a tulajdonosok 25% valamint 35% beépíthetőséggel. Hogy ezért a komoly második értéknövelő döntésért milyen ellenszolgáltatást kapott a település, arról nem tudunk.
A választások előtti testületi ülés napirendjéről valamiért levették gyorsan a kérdést, de májusban 80 millió forintos ajánlattal újra napirendre került, hogy vonjuk belterületbe. Ezzel a beépíthetőség nem változik, de a terület értéke ismét óriásit nő, és a bankok szempontjából a hitelezés olajozottabb lesz, vagyis a beépítést gyorsítjuk ezzel.
Nagyon érdekes, hogy úgy került májusban a testület elé, hogy a VFKB nem tárgyalta a témát, mint a településfejlesztéssel foglalkozó bizottság! A hivatal apparátusa, a jegyző, a polgármester, a bizottsági elnökök nem vették észre, hogy a VFKB napirendjén nincs rajta a Napliget. Legalábbis nagyon furcsa... A vitában elhangzott, hogy a 80 millió nem tudjuk mire elég, Pistály felé a közműcsatlakozásokra akarják költeni, ami újabb lakosságnövekedést indukál, hogy a Napliget 300 tervezett lakása is 1000 újabb lakost jelent, hogy a terület Törökbálintról nem megközelíthető, hogy hosszú távon milliárdos tétel lesz a megfelelő fejlesztése a területnek az önkormányzat számára. Akkor még - egy hajszállal - nem kapott többséget az előterjesztés: 5 igen (Hajdú F, Géczy K, Palkó G, Hámoriné OM, Albert G), 5 nem (Kiss I, Gyarmati M, Elek S, Fernengel A, Turai I), 2 tartózkodás (Csuka A, Rothauszky G). Különösen meglepő volt számomra a tartózkodók személye, ismerve a véleményüket.
A májusi döntés után alig két hónappal, egyszer csak a rendkívüli ülésre hirtelen becsusszant egy előterjesztés úgy, hogy a szokásos pénteki anyagok között még nyoma nem volt! Abban pedig nem kevesebb szerepelt, mint a Napliget belterületbe vonása egy csöppnyi mellékzöngével, miszerint egy füst alatt Pistályt is alakítsuk üdülőterületté. A nagyobb nyomaték kedvéért most már 100 milliót ajánlott közérdekű kötelezettségvállalásként a fejlesztő és felhívta a figyelmet, hogy belterületként adózni is fog a be nem épített telek. A VFKB nem látott elegendő okot a kérdés újratárgyalására, a Pénzügyi és Jogi Bizottság viszont elfogadta a javaslatot. A polgármester határozati javaslata már rosszat sejtetett, mert a településfejlesztéséért felelős bizottság véleményével szemben a jog és pénzügy véleményét terjesztette elő. Vajon mi történhetett a színfalak mögött? Turai István azt mondja, hogy ő nem teheti meg, hogy egy hozzá eljuttatott kérést nem terjeszt a testület elé. Ez így van, de ilyen kapkodva, gyorsan, rendkívüli ülésre és két legyet egy csapásra? Furcsa. Nagyon furcsa.
Az ülésen elhangzott, hogy adóbevétel alig lesz ebből, mivel csak az 1500 m2 fölötti telkek fognak fizetni, ezekből pedig alig néhány van, tehát a telkek eladása után szinte semmi bevétel nem lesz. A Tükörhegyi tárgyalásoknál is nagyon rossz érvet adunk a Shikun Binui kezébe azzal, hogy az önkormányzat állítólag kézzel-lábbal tiltakozik egy lakosságnövelő fejlesztés ellen, miközben néhány száz méterrel odébb elősegíti egy lakópark létrejöttét. Felteszem a kérdést, hogy miből fogja finanszírozni a település a szükséges sok-százmilliós fejlesztést. Válasz nincs. Gyarmati Misi is kimondja, hogy a belterületbe vonás és az üdülőterületté átminősítés nem a helyi lakosok igényeit szolgálja, hanem a magánérdek kiszolgálása zajlik. Kérdezi a főépítész véleményét, a polgármester erre azt mondja, hogy már májusban elmondta. Hoppá! Miért nem akarja Turai István, hogy hozzászóljon a főépítész a kérdéshez? Visszakérdezek, hogy a főépítész vagy a polgármester mondta-e, hogy Csenger-Zalán Annamáriának nincs véleménye? Erre végre szót kap és kicsit vérszegény, megszeppent mondatokkal elmondja, hogy nem lényeges, hogy kül- vagy belterület, nem megközelíthető és a közműellátás nehezen oldható meg. Karakánabb véleményt vártam tőle, hiszen tudom, hogy nem tartja jónak a beépítést.
A név szerinti szavazást érdemes figyelni: 7 igen (Palkó G, Albert G, Hámoriné OM, Csuka A, Rothauszky G, Turai I, Hajdú F), 4 nem (Elek S, Kiss I, Gyarmati M, Fernengel A). Május óta tehát valamiért Turai István meggondolta magát, és Pistály támogatásáért a szavazatát adta a Csuka-Rothauszky duó. Az utóbbit értem, Turai pálfordulását nem.
"Albertinum" Törökbálinton, avagy pedagógiai módszertani központ alakul
Albert Gábor szervezi a Kaposvári Egyetem törökbálinti módszertani központjának létrejöttét. Óvodától középiskoláig a pedagógusok fogadnak majd Pest megyében élő, de Kaposvárott tanuló hallgatókat, hogy pedagógiai gyakorlatukat Budapest közelében végezhessék. Ez nagy pesztízs-növekedést jelent a településnek, az oktatási intézményeknek és a pedagógusoknak is. A többség szerint.
Albert képviselő úr elfelejtette bejelenteni érintettségét az ügyben, bár gondolom ő lesz majd központ vezetője. Porszem került a gépezetbe: a HPB ülésén hajszál híján, de nem kapott többséget a javaslat. A testületi ülésig állítottak a szavazógépen néhány csavart, ott már simán átment a javaslat. Az ülés után javasoltam, Gábornak, hogy beszéljük meg, miért nem támogattam az elképzelés, de ő sértődötten elfordult, mondván, hogy most már nem érdekes... Hiába no: a szavazat kell, nem a gondolat - ez a politika!
Azért leírom, hogy gyakorlóiskolai vezetőtanárként, 18 éve a tanárképzésben dolgozó pedagógusként miért nem támogatom a módszertani központ létrejöttét.
1872-ben hozta létre Európa első, kifejezetten tanárképzési célú iskoláját Trefort Ágoston, mely a rendszerváltás óta az Ő nevét viseli, ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolaként ismerjük. Azóta kikristályosodott, hogy ez a tanárképzési forma az, amely leghatékonyabban szolgálja a gyakorlati tanárképzést. A 12-15 órában tanító vezetőtanárok munkaidejük fennmaradó részében a hallgatókkal foglalkoznak. Beavatják őket az iskola működésének felszíni és mélyebb rétegeibe, módszertani sokszínűséget képesek a gyakorlatban bemutatni, 3 órát tudnak a hallgatók 1-1 órájával eltölteni: a felkészülés, a megtartás és az elemzés hármasán kísérik végig a tanárjelöltek minden óráját, be tudják mutatni a gyengék felzárkóztatásától a tehetségek gondozásáig tartó ívet, és nem utolsó sorban kompenzálni képesek a hallgatók által okozott zökkenők hatását a diákok tudásában.
Képzeljük el mindezt egy heti 22 órában tanító, osztályfőnöki szerepet is vállaló tehetséges kolléga esetén. Ekkora óraszámban lelkiismeretesen, tisztességgel, tanítani, és még az osztályfőnöki többletmunkát is a gyerekekre figyelve végezni - egész embert kívánó, nagyon szép, de nagyon nehéz feladat. Ha ebbe a képbe még beleillesztünk egy-két hallgatót is, a velük való foglalkozás mindenképpen az alapvető feladat minőségi végzésétől vesz el időt, energiát, figyelmet. A tipikus két lovat egy fenékkel esete. Vagyis a hallgatókkal való foglalkozás épp a törökbálinti gyerekeket és szüleiket érinti majd negatívan. Másként megfogalmazva, sem a tanárképzési, sem a tanári munkát nem tudják maximális odaadással végezni. Mert két egész embert kívánó feladatot nem lehet tisztességgel ellátni egyszerre.
Hogy szakmailag, módszertanilag mit tud nyújtani az egyetemi felsőoktatás az intézményeinknek, a felől vannak elképzeléseim. Látom, hogy milyen módszertani ismeretekkel érkeznek az ország legjobb egyeteméről az ötödéves tanár szakos hallgatók a közoktatásba. Siralmas. E mögött az a helyzet húzódik meg, hogy az ország közoktatása paradigmaváltás kellős közepén tart: az ismeretközpontú előadás, jegyzetelés, bebiflázás majd visszabüfizés helyett a tevékenység-központú, képesség (vagy mai szóval kompetencia) fejlesztő, kooperatív oktatás felé haladunk lassan. A tanításban is és a kétszintű érettségi követelményeiben is tetten érhető ez a tendencia. A nálunk újnak számító pedagógiai módszertannak viszont sajnos nincsenek magyarországi műhelyei, nincsenek ehhez illeszkedő taneszközök, hiszen az elmúlt 50 év nem erről szólt. A változásért, jóval megelőzve korát, nagyon sokat tett a 70-es, 80-as, 90-es években Zsolnai József és munkatársainak csapata az akkori Kísérleti Iskola falai között, aminek mai napig élvezik a törökbálinti gyerekek a pozitív hatását a Bálint Márton Iskolában.
Tehát a módszertani bölcsességet valószínűleg a legjobb gyakorlópedagógusoktól tanulhatják a kaposvári módszertanosok. A továbbképzések annyira kis hatásfokkal működnek, annyira esetleges a színvonaluk, hogy ezt sem tartom akkora lehetőségnek, ahogy ezt tálalja az előterjesztés. A kutató munkába történő beszállás akkora többletenergiát követel, ami megint csak a mi gyerekeinkkel való minőségi törődéstől vonja el a legjobb pedagógusok figyelmét. Ha lenne arra pénze a Kaposvári Egyetemnek, hogy vezetőtanári állásokat pályázzanak meg a pedagógusaink mondjuk 5 éves időtartamokra, akkor teljes mellszélességgel támogatnám az ügyet. De a csóró felsőoktatástól, nagy valószínűséggel, mindössze minimális bérpótlékot várhatnak a kollégák.
Ezzel szemben, ha a szerződéstervezetet figyelmesen átolvassuk, kiderül, hogy mibe kerül a presztízs Törökbálintnak. Először is berendezett, technikával felszerelt irodát. Aztán, ha felpörögnek az események, adminisztratív személyzetet és egy személy részére státuszt, vagyis teljes, fizetett állást. Mindezt akkor, amikor fogalmunk nincs, hogy 2013-ban, amikor elfogy a Telenor-pénz, hogy lesz költségvetése Törökbálintnak. Pedig ezek a vállalások évente 5 millió körüli összeget fognak jelenteni.
Az ügy pikantériája, hogy Albert képviselő úr következetesen képviseli azt az álláspontot, miszerint a törökbálinti oktatási intézmények túl vannak finanszírozva, és nincs arányban a finanszírozás mértéke az intézmények teljesítményével. Én ezzel többé-kevésbé egyetértek, de akkor hogy kerül az asztalra egy ilyen javaslat? Én legalábbis érzek némi ellentmondást ebben.
